Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BLSZ NŐI BAJNOKSÁG 3. FORDULÓ

2011.09.13

 

Szombaton Metis-hez látogattunk, sajnos a keretünk megint nagyon szűkös volt, cserejátékos nélkül érkeztünk a pályára. Nagyon irigyeltem a Metis-es edzőt, aki dúskált a lányokban, sajnos nekünk ez már évek óta probléma, hogy kevesen vagyunk, és még így is van, aki 60km-es távolságból utazik hozzánk. Remélem lesz azért ez jobb is, de most már foglalkozzunk a meccsel.

Rekkenő hőségben kezdődött a mérkőzés, már az első pillanatokban látszott, hogy a Metis-esek tavaly óta nagyon sokat fejlődtek. Ügyesen passzolgattak, szép támadásokat indítottak, aminek meg is lett az eredménye, 10 perc körül egy távoli oldalsó szabadrúgásból megkaptuk az első gólt. Sajnos lányaink még ekkor sem ébredtek fel, a Metis tovább támadott és hamarosan az egyik csatáruk egy az egyben vezethette Bettire a labdát, és az eredmény így 2: 0 lett. A félidő végéig sem változott a játék képe, a hazaiak sorra vezették a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásaikat, szerencsére nekünk volt egy jó kapusunk, aki hárította ezeket. Végre eljött a félidő, megpróbáltuk rendezni sorainkat. Kezdő sípszó után, már támadólag léptünk fel, úgy látszik hatott a szünet, és a fejmosás. Rekkenő hőség ellenére nagy küzdelem folyt a pályán, mi birtokoltuk többet a labdát, de igazán veszélyes akciókat nem tudtunk vezetni. Félidő közepén azért gólra érett fölényünk, Eszter egyéni akciója után mindenkit kicselezve a kapus hasa alatt a hálóba lőtt. Mindent megtettünk az egyenlítésért, Eszternek köszönhetően, aki egyedül vitte a csapatot a hátán. Az utolsó percekben egy egyéni akció után betört a büntető területen belülre ahol, felrúgták, ezzel egy büntetőt is kiharcolt, a letett labda mögé Rozi állt, de sajnos a labda a kapufán csattant, amit azután a hazaiak felszabadítottak.

A vége: 2: 1-re kikaptunk. Összességében a Metis megérdemelten nyerte meg ezt a sportszerű nagyon küzdelmes mérkőzést.

 

 Edzői komment:

"Az első félidőben kerestem a csapatot, de nem találtam! Ennek eredménye 2:0 az ellenfél javára, ami lehetett volna 4:1 is.

 Szünetben próbáltam menteni a menthetőt, a látottak alapján sikerült is és egy elfogadható 2. félidőt produkáltunk. Kis szerencsével  döntetlen is lehetett volna a végeredmény. Be kell látni, hogy ha nem vagyunk elég alázatosak és nem tesszük oda magunkat kellően egy mérkőzésre, kevés sikerélményben lesz részünk!"
 
 Kerepes: Nyárádi 7, Gregus 5, Szabó 5, Pásztorné 5, Novák 4, Tóth 6, Skultéti 4, Karikás 5, Farkas 4, Prekovics 5
 
 Gól : Tóth
 
 Kiss Kálmán
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

.

(Szandi, 2011.09.14 10:21)

Köszönjük az elismerést és a játékot, sok sikert és új játékososkat kívánok. Várom a tavaszi mérkőzést!

 

 





Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>