Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BLSZ női 3/4 pálya - 29. és elhalasztott 25 .forduló

2011.06.15

METIS NFC I.  - KEREPESI S.B.E

1 - 0

 

KALAFA SE - KEREPESI S.B.E

2 - 2

 

 

Bajnokcsapatunknak még két mérkőzése volt hátra, amit becsületből le kellett játszanunk, az első mérkőzésen a Metis A csapatával játszottunk. Lányainkon azért már látszott, hogy tét nélküli a mérkőzés, mert elég lassan ébredtek, ennek a következménye 15. percben kaptunk egy gólt. Mérkőzés jó iramú volt és sportszerű, mieink egyre többet támadtak, de hiába. A második félidőben rúgtunk 2 kapufát, egyszer a gól vonalról mentettek, de a hálóba nem tudtunk betalálni. Nagy fölényben játszottunk de sajnos a vége maradt 1: 0. Gratulálunk a Metis-nek a második helyhez.

Utolsó mérkőzésünket Tatabányán játszottuk, sajnos elég kevesen mentünk le, épp hogy ki tudtunk állni, és ráadásul az idő is nagyon meleg volt, így kezdtük a mérkőzést. Azzal a csapattal, amely a 3. helyért küzdött, mi szereztük meg a vezetést Rozi fejes góljával, sajnos az egyenlítés hamar jött. Félidőig az eredmény, már nem változott. Nagyon meleg volt cserélni nem tudtunk, a lányok nagyon elfáradtak, ezt a Tatabánya ki is használta, és megszerezte a vezetést.
Játékosaink a szó szoros értelemben foggal, körömmel küzdöttek, már csak a szívük vitte őket előre, ami az előző mérkőzésen nem sikerült az most bejött, gólt rúgtunk a vég előtt 5 perccel. Eszter a félpályáról megindulva, 4-5 játékost kicselezve a kapus lába közt a hálóba rúgta a labdát. Nagyon jól játszottunk
Tatabánya ellen végül is egy 2: 2-es döntetlennel zártuk a bajnokságot.


Szép volt Lányok. Bajnokcsapat!!!
Végül 6 pont előnnyel zártuk a tabellát.
Statisztikánk is nagyon jó volt.
19 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség.
Gólarány: 100 gólt lőttünk, a bajnokságban a legtöbbet.
22 kaptunk a bajnokságban a legkevesebbet.
Az eredmény magáért beszél.
Gratulálunk a bajnokcsapatnak!!!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 





Archívum

Naptár
<< Október / 2017 >>